Alapszerelés

Megrendelői igény -> Mérés/jelölés -> Fúrás, marás -> Csövezés, dobozolás -> Vezetkék behúzása

Felmérés

Minden esetben a megrendelővel történő egyeztetés után, kimérem és feljelölöm pontosan a szerelvény illetve a kötődobozok helyét, majd következik a dobozfészkek fúrása/marása, a védőcsövek hornyainak a marása és beépítése.

Védőcsövezés

A védőcsövek lefektetése/beépítése az első, hogy a belekerülő vezetékeket megvédje a külső behatásoktól, illetve a későbbiekben, ha bővíteni, vagy módosítani szeretnének a hálózaton akkor rombolásmentesen újrafűzhető az adott védőcső.

Vezetékek behúzása

A védőcsövek kiépítése után következhet a vezetékek behúzása körök szerint, előre megtervezve. Fontos a megrendelőnek is előre gondolkodni, hogy milyen fogyasztókat szeretne az adott körre tenni, mert ezalapján tudom a megfelelő keresztmetszetű és érszámú vezetéket biztosítani, hogy minden tökéletesen és szabványosan működjön.

Kötések elkészítése

A vezetékek védőcsőbe való behelyezése után következik az áramkörök kötése, a kötődobozokban, ha elkészült a kötés, a dobozra fedél kerül, amit a festő letud javítani, így szinte láthatatlan lesz a doboz.


Megtalálta amit keres?

Vegye fel velem a kapcsolatot, vagy kérjen egyből árajánlatot/felmérést.
Kapcsolat

Energiatakarékossági tippek

  • Hagyományos izzók ledesre cserélése.
  • Villanybojler időszakos tisztítatása.
  • Elektromos fűtések felülvizsgálata.
  • Nem használt fogyasztók kihúzása a dugaszolóaljzatból.
  • Mozgás vagy jelentlétérzékelő felszerelése.